Öt napja hagytam ott őket. Nem sok ez, csak pár nap. Első ránézésre csak pár. Persze közben sok időt töltöttem a munkahelyemen, ami miatt csak mélyült a hiányérzet. Munka közben nagyon érdekes olyan képeket nézegetni amin a strandon vannak. Ez egy nagyon jó kontraszt: a legkevésbé strandos munkahelyen strandos képeket nézegetni. Király. Kiemeli a helyzet lényegét. Kiemeli azt hogy végül is minden jó helyen van, meg nincs is. Én biztosan nem vagyok jó helyen. De mégis. Jólesik! Felelősségérzetet ad. Hogy nekem van olyan. És van olyan!

Három nap telt el amikor egyszer csak elkapott valami pánikszerű érzés. Nem leszek szégyenlős kimondani ilyesmit, de félre kellett vonulnom egy kicsit, hogy ne lássanak a munkatársakl. Még azt gondolták volna hogy valami szösz ment a szemembe.. Néha vannak olyan indíttatásaim aminek tulajdonképpen egy jól körülhatárolt oka van, amiről még én sem tudok, bármilyen meglepő is ez! Ez is egy ilyen dolog. Hogy a felszínre hozzunk ilyen mélyebben fekvő dolgokat: robbantani kellett. Egyszerűen megvonás kellett, és előjött néhány kemény dolog. Felszínre törtek a tények, amik sajnos napi rutinná silányultak. Vagy legalább is úgy tűntek, hogy azok. Nem azok, Nem napi rutin ez, hanem napi sokk. Napi úristen! Napi mekkora vagyok!!! Egy olyan amit naponta vadonatújként élsz meg hogy létezik, és megdolgoztál érte! 

Arra gondolsz. hogy van egy gyereked. Egy tök új! Mások azt mondják, hogy kit érdekel. Tologasd, pelenkázd, meg etesd, kit izgat, az ő dolgaik fontosabbak és nehezebbek, szóval kotródj, leginkább.. De téged meg kell hogy fogjon. Nem tudom mi dönti el hogy megfog-e vagy sem, de engem megfogott. Örülök hogy így van, mert pofánköpném magam ha semmit sem éreznék a kölyköm léte miatt.

De nem csak a kölyökről van itt szó. Amikor arra gondolok hogy valaki úgy vigyázza még a legkisebb lábujját is mint a saját szeme világát.. Persze, az csak az anyja lehet.

Milyen könnyű valakit anyává tenni. A legócskább ember is képes rá. De felfogni.. A gyerek már majdnem beszél, mire azt mondod: oké, talán már felfogtam. Mindezt úgy hogy nagyon sok idő telik el. Például sok idő mire megszületik. Születés! Én már láttam olyat! És az mondják hogy az a csoda. ÓÓÓÓÓ, micsoda csodálatos blablabla. undorítóan giccsesen beszélnek róla, pedig  nem kellene, mert ez tényleg maga a csoda. A leggyakoribb csoda. Nade eltértem a tárgytól!

Ez a kis csoda; egy termék, a család egyik összetevője. Oké, hiányzik. A másik része a családnak, a másik nagy pillére.. rá gondolk szűtelenül. Folyamatosan mennek a gondolatkörök róla. Róla eszembe jut a baba, a babáról mi, rólunk pedig ő.És ez ide-oda pattog.

Hogy milyen üres nélküle a lakás, nem is értem. Pedig egyszerűen csak nincs itt. De még ez el is szomorít, szóval még sokkal üresebb. Pedig én akartam. De mit tudtam én, hogy mit akarok. Mit akarok? Érezni ezt a borzasztó hiányt. Azt hogy el kell vonulnom a munkahelyemen mert hirtelen eszembe jutott hogy "rég" láttalak már. Három napja! Ez akkor volt: szerdán. És én nem is tudtam hogy ennyire függő vagyok. De örömmel tudatom mindenkivel, hogy még annál is nagyobb függő vagyok, mint amit a legmerészebb álmaimban remélni mertem!

És hiányoztok. Le voltam törve egész héten. Kész csoda hogy tudtam csinálni ezt-azt. Félelmetes a hatalmad. Nélküled olyan vagyok mint akit rosszul raktak össze. Mint ha lekötöztek volna. Nem érzem magam létezőnek. Árnyék vagyok. Még annak is tehetetlen.

Aztán két hét múlva elhalványul ez a markáns emlék. Kicsit elfelejtjük mit jelent a másik. Milyen a nemlét. Mert végre itt vagy. Itt, ahol a helyed van: mellettem. Bármikor szólhatok hozzád, és ezért nem szólok szinte sosem. Bármikor rád is nézhetek: megcsodálhatlak. Tanulmányozhatom azt a testet amiben te laksz. Talán többet kellene. Amíg még van mit. Jobban kellene ezt csinálnunk! Tudom hogy nagyon jól csináljuk, de ilyenkor mindig arra gondolok hogy biztos nem szenvednék annyira, ha korábban valamivel többet kaphattam volna belőled. Pedig valójában fordítva van: minél kevésbé szeretjük egymást, annál könnyebb elviselni a hiányt!

Holnap megyek, megfürdeni a jóban, hogy végre visszakapjam a "régi, unalmas" életemet, hogy végre újból élvezhessem.